ALZHEIMER CAFÉ

ALZHEIMER CAFÉ - Előzmények

Az első Café Győrben Dr. Menyhárt Miklós irányításával indult el, majd Tatabányán talált követőkre. Dr. Menyhárt Miklós 2008-2012-ben Franciaországban szerezte meg második diplomáját neuro-pszichológia szakon. Strasbourgban egy speciális alzheimer részleg vezetőjeként végezte, és mind a mai napig végzi munkáját. Itt látott rá arra, illetve tapasztalta meg, hogy a családok, szakemberek nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel e témában. A bizonytalanság, ismeretek hiánya, elszigeteltség és a demens családtagot gondozó hozzátartozók folyamatos kérdései késztették arra, hogy a Belgiumban, Svájcban már jól működő alzheimer kávézót hozzon létre Magyarországon is. Pályázat segítségével Mosonmagyaróvár, illetve Alapítványunk is csatlakozott ehhez a nagyszerű kezdeményezéshez 2015-ben indítottuk el a mosonmagyaróvári Alzheimer Cafét.

Találkozók havonta egy alkalommal kerülnek megrendezésre, amelyek társalgási, találkozási lehetőséget biztosítanak az Alzheimer-kórral és más demenciával élőknek, családtagjaiknak és az érdeklődőknek.

Az Alzheimer Café egy „alulról” szerveződő civil kezdeményezés, ami képviseli és támogatja a különféle demenciával élő betegeket, és családtagjait. A Café nyitott mindenki számára, havonta egy alkalommal fix napon és órában tartjuk az összejöveteleket. Mosonmagyaróváron minden hónap első hétfőjén, délután 5 órai kezdettel az Alapszolgáltatási Centrum tárgyalójában (9200 Mosonmagyaróvár, Zichy Mihály utca 5.). Az összejövetelek során önkéntes segítők, a betegekkel foglalkoznak, hogy a hozzátartozók részt vehessenek az előadásokon.

TABUK NÉLKÜL

A betegségről tabuk nélkül beszélgetünk, bármilyen kérdést fel lehet tenni, a közösség támogatja és segíti a résztvevő családtagokat. A betegség az egész családot érinti, a gondozók támogatása, megértése a legfontosabb célunk, ezáltal is csökkentve a betegség miatt elszigetelődést, a megbélyegzést.

Demencia linkajánló

Hazai oldalak

Nemzetközi oldalak

https://www.alzheimer-europe.org/ – Alzheimer Europe nonprofit szervezet (angol nyelvű)
http://www.euro.who.int/ – WHO Demencia témájú weboldala (angol nyelvű)
http://www.aal-europe.eu/ – Aktív idősödés program (angol nyelvű)

A Demencia bolgajánló

DemenSzia

A demenciáról készült rövid, közérthető, egymásra épülő tartalmú videóink az otthoni gondozást segítik. Megtekintésükkel rövid idő alatt, fontos információkhoz juthatnak a gondozást végző hozzátartozók!

A DemenSzia videóblog a YouTube-on >>

FACEBOOK OLDOLAK

  • AlzheimerPercek – Fehér Zita
  • DemenSzia – Cserbán Ancsa

KÖNYVEK:

INDA projekt kiadványai pl. Kapaszkodó (k), Információk Demenciáról Alapfokon
Juhász Ágnes Memóriaőrző – útmutató a demenciával élő betegek gondozásához. (Balassi Kiadó)
Juhász Ágnes Demencia szakápolás – Érezni. Érteni. Tudni! (Balassi Kiadó)
Palliatív ellátás 2020-2022 Dr. Csíkos Ágnes – Medicina könyvkiadó – Demenciával élők palliatív ellátása (a fejezet szerzője dr. Heim Szilvia PhD jelölt, háziorvos, PTE Általános Orvostudományi Kar Alapellátási Intézet tudományos segédmunktarás)

Megszakítás